„Az életnek véget kell érnie, de a szeretetnek nem” /M.Albom/

Mindannyian úgy éljük az életünket, mintha örökké tartana, s ezzel nincs is semmi baj. Ha folyamatosan az elmúlás gondolata lengene körül bennünket, bizony sok szépség, öröm szaladna el mellettünk, felfedezetlenül. De mindannyiunk életében előbb-utóbb bekövetkezik, hogy elveszítünk valakit, aki fontos volt nekünk, akit szerettünk. Ilyenkor nehéz kapaszkodót találni, hogy elviseljük a ránk nehezedő fájdalmat. Az évek során saját szomorú tapasztalataim is ráébresztettek arra, mennyire fontos a segítő kéz, és néhány megnyugtató szó, egy kedves mosoly, életünk egyik legfájdalmasabb időszakában.

A megnyugvásban, az elengedés folyamatában segíthet a méltó búcsú is elhunytunktól, amelyben visszaemlékszünk mindarra, ami közös életünket kiteljesítette, és széppé tette. Mindebben segítek mindazoknak, akik megtisztelnek bizalmukkal.


KAPCSOLAT

Minden eltávozottat megillet, hogy a búcsú percei- életének ezen az utolsó, szomorú állomásán – őt idézzék, róla szóljanak. Így a búcsúbeszéd – ahogyan mi emberek sem vagyunk egyformák – egyedi legyen, az ő életét foglalja össze.


BÚCSÚBESZÉD

RÓLAM


bucsuztatas ria barna

Az Egri Tanárképző Főiskolán népművelés-pedagógia területen diplomáztam. Hosszú évtizedekig humán területen dolgoztam, amelynek során alkalmam volt megismerni az emberek minden rezdülését. Az elmúlás, a haldoklók és hozzátartozóik segítésének gondolata adta a késztetést, hogy közelebbről is megismerjem a

hospice területet. A legfontosabb tudás, amit itt kaptam az, hogy az életnek a legutolsó pillanatig van értelme, és a szeretet átsegíthet minden nehézségen. Több éve már, hogy hivatásomnak tekintem a polgári búcsúztatást, és megadok minden segítséget a gyászolóknak, hogy elköszönhessenek szeretteiktől.

Az Egri Tanárképző Főiskolán népművelés-pedagógia területen diplomáztam. Hosszú évtizedekig humán területen dolgoztam, amelynek során alkalmam volt megismerni az emberek minden rezdülését. Az elmúlás, a haldoklók és hozzátartozóik segítésének gondolata adta a késztetést, hogy közelebbről is megismerjem a hospice területet. A legfontosabb tudás, amit itt kaptam az, hogy az életnek a legutolsó pillanatig van értelme, és a szeretet átsegíthet minden nehézségen. Több éve már, hogy hivatásomnak tekintem a polgári búcsúztatást, és megadok minden segítséget a gyászolóknak, hogy elköszönhessenek szeretteiktől.

KAPCSOLAT


Ha segítségére lehetek hozzátartozója búcsúztatásában, keressen bizalommal.

Sólyomné Szilágyi Mária

Telefon: +36-30/773-9931

E-mail: solyomria@hotmail.hu

© 2018 Sólyomné Szilágyi Mária
X

A felhasználói élmény növelése érdekében a weboldal cookie‑kat használ.